A Tirpákok

 A magyarországi szlovákokon belül külön nem elismert, de megkülönböztett csoport a tirpákok (szlovákul Tirpák, többes szám Tirpáci). Ők a XVIII. század közepétől kezdve települtek át az akkori Magyarország határain belül Nyíregyháza környékére.

Simkó Gyula megfogalmazásában "Békés megyéből Nyíregyházára telepített tótajkú népet, amellyel a Felvidékről és külföldről jövő szintén tótajkú telepesek egybeolvadtak közös néven tirpákoknak nevezik".
A nyíregyházi tirpák értelmiség azonban elhatárolja magát mind a magyaroktól, mind a többi szlovák eredetű népcsoporttól.

 Történetük
A Rákóczi-szabadságharcot követően Nyíregyháza városának népessége megcsappant, így a város akkori birtokosa,

Gróf Károlyi Ferenc

1753. május 16-án a szlovák letelepedőket hívott a földterületeire. A letelepedést megpecsételő okiratban szereplő kedvezmények:

Szabad vallásgyakorlás biztosítása minden letelepült családnak. A házak felépítéséhez szükséges faanyag biztosítása.
A magyarok adók alól a letelepedést követően három évnyi adómentesség.
Belső autonómia
A kedvező feltételek következtében összesen 331 szlovák család telepedett le a kijelölt területeken.

Családok száma Származási hely
214 Békéscsaba, Gyula, Mezőberény, Orosháza, Tótkomlós, sz*rvas
117 Borsod, Gömör, Hont, Nógrád, Zólyom vármegye

Az egymás mellé kiszabott földeken a telepesek bokortanyákat építettek ki, melyet egy bizonyos Petrikovics János segített megszervezni. Ekkor keletkeztek a Nyíregyházát körülölelő tanyavilág:

Salamonbokor, Antalbokor,  Benkőbokor, Vajdabokor,  Tamásbokor
Verbőczibokor,  Sulyánbokor, Kazárbokor,  Rókabokor, Mandabokor
 

A lakóházak, a gazdasági egységek és a földek alkotta bokortanyákon tavasztól őszig laktak, s a nagy hidegek után költöztek csak át városi szállásaikba. A szlovák betelepítések után Nyíregyháza népessége ismét gyarapodni kezdett, mellyel párhuzamosan gazdasága is egyre fejlődött, mire II. József császár az 1786. november 23-án négy vásár megtartására jogosította fel a várost, és mezővárosi rangot adományozott neki. Az ebből származó profiton 1824-ben a tirpákok örökváltsággal mentesítették magukat a földesúri terhek alól. 1754-re a város 80-85%-a szlovák anyanyelvű volt, s így szlovák városként hivatkoztak Nyíregyházára. Ez a százalékos arány az évek folyamán azonban egyre csökkent.

80-85% 1754.
66,3% 1850.
15,5% 1890.

 Végül a második világháborút követően a Beneš-dekrétumok alapján 4506, magát szlováknak valló tirpákot önkéntesen települtek át Nyíregyháza környékéről főleg a Lévai járásba, a következő falukba: Hontfüzesgyarmat, Peszektergenye, Kálna, Garamlök, Kisóvár, Alsószecse, Felsőszecse és Garamszentgyörgy, felvidéki palócokért cserébe.

 Néprajz
A Nyíregyházán született Krúdy Gyula megfogalmazásában:

„ A város környékéről összegyülekezett nép, az úgynevezett tirpákság… mindig függetlenségi érzelmű… volt. Nem tudott folyékonyan magyarul, a magyar szót a Békés megyébôl magával hozott tót idiómával kevert.”

A tirpák embereket Dienes István a következőféle képpen jellemezte:

„ A tirpákok középmagas, erős, csontos emberek voltak. A férfiakban a szlávok szívóssága egyesült a magyarok erejével. Asszonyaikon nem látszik a szláv hatás: nem lenhajúak, kékszeműek mint Mikszáth tótjai, inkább barnák, karcsúak, szép termetűek ”

Forrás: Wikipédia

Nyíregyháza

A város határait igen tág keretekben szokták érteni, mivel általában ide sorolják a közelben fekvő bokortanyákat.

A Rákóczi-szabadságharc után a város népessége növekedésnek indult, elsősorban azt követően, hogy 1753-ban a település felének birtokosa, gróf Károlyi Ferenc jelentős kedvezményeket ígért az ide települőknek. Az újonnan letelepedők többsége Békés megyéből és a Felvidékről érkező szlovák evangélikus bevándorló volt,akik megalapították első gimnáziumukat az akkori professzori iskolát, ez ma a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium. A növekedés még jobban megindult, mikor 1786-ban a város mezővárosi rangot kapott és négy vásárt tarthatott évente. Ekkor 7500 lakosával már a megye legnépesebb települése volt. A 19. században Nyíregyháza pénzen megváltotta magát földesuraitól, a Dessewffy és Károlyi családoktól, 1837-ben pedig különleges királyi kiváltságot kapott. A város egyre inkább virágzásnak indult, új városháza és kórház épült, iskolák alapultak, a közeli Sóstón fürdő és vendéglő üzemelt.

Nyíregyháza polgárai részt vettek az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban, amelynek bukása után több polgár börtönbe került, köztük a polgármester, Hatzel Márton is.

A 19. század második felében Nyíregyháza tovább urbanizálódott: 1858-ban az épülő vasútvonal elérte a várost, rengeteg új épület épült – színház, távírda, posta- és pénzügyi palota –, majd elindult a villamosközlekedés is. Nyíregyháza 1876-ban Szabolcs megye székhelye lett.

A Nyíregyházi Királyi Törvényszéki Fogházat 1891-ben létesítették. A Tanácsköztársaság ideje alatt a városban munkás- és katonatanács alakult, majd áprilistól Nyíregyháza tíz hónapig román megszállás alatt állt.

A két világháború közt a lakók nagyszabású ünnepséggel ünnepelték az örökváltság 100. évfordulóját. Ekkor Nyíregyháza Szabolcs és Ung k.e.e. vármegye székhelye volt.

A második világháború alatt több mint 6000 nyíregyházi zsidót deportáltak, további kétezer embert pedig orosz munkatáborokba küldtek. Sok épület is elpusztult. A háború után a magyar-szlovák lakosságcsere keretében több száz család hagyta el a várost.

Az 1960-as évektől a város folyamatosan fejlődik. Napjainkban Nyíregyháza fontos kulturális és oktatási központ, és Debrecen mellett az Észak-Alföldi régió másik legfontosabb városa.

Nyíregyháza és Cserkesz nevû pusztáimat lakosokkal megszállatni "

2003. május 16-án Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere és Bozorády Zoltán evangélikus püspökhelyettes nyitotta meg a Jósa András Múzeumban a fenti címû kiállítást, arra emlékezve, hogy 250 évvel ezelõtt ezen a napon adta ki gróf Károlyi Ferenc pátenslevelét nyíregyházi birtokának újjátelepítésére. Ezt a napot a város képviselõtestülete a Város Napjává és a jövõben is megünneplendõ nappá nyilvánította. Gróf Károlyi Ferenc (1705 – 1758), Nyíregyháza újjátelepítõje.

 Gróf Károlyi Ferenc

1753. május 16-án kelt pátense, melyben a Nyíregyházára és Cserkesz pusztára betelepülõknek (a Szabolcs vármegyével kötött elõzetes egyezség alapján) háromévi adómentességet, házépítésre elegendõ fát, szabad vallásgyakorlatot ígért. A három év leteltével a gazdák a vármegyének évi egy arany adó fizetésével tartoztak.

Gróf Károlyi Ferenc 1753-ban kiadott pátense

Gróf Károlyi Ferenc 1753. május 25-én kelt levele,

melyben a telepítést végzõ Petrikovics János sz*rvasi csizmadia és utódai részére telket és adómentességet ígért Nyíregyházán. A tirpákok Nyíregyházára és közvetlen környékére települt népcsoport. A Rákóczi-szabadságharc után elnéptelenedett Nyíregyháza egyik földesura, gr. Károlyi Ferenc felhívására a korábban a Felvidékrõl Békés megyébe költözött lakosok érkeztek Békéscsaba, Orosháza, Mezõberény, Tótkomlós és sz*rvas helységekbõl. Áttelepülésüket Petrikovics János sz*rvasi csizmadia mester szervezte. A betelepülõk Nyíregyháza másik birtokos családjával, a Dessewffyekkel is szerzõdést kötöttek. A kedvezõ telepítési feltételek hírére késõbb sokan érkeztek még a Felvidék vármegyéibõl szökve vagy földesúri engedéllyel. Az évszázadok során elmagyarosodott tirpákok közös jellemzõje, hogy mindannyian tótok (szlovákok) és evangélikus vallásúak voltak.

Az áttelepült tirpákság magával hozta színes, cifra népviseletét, használati eszközeit, állatait.

Fotók a viseletrõl, tárgyakról és a diorámáról

Nyíregyháza és Cserkesz puszta nagy kiterjedésû határában, a rokonságban álló családok egymás közelében mérték ki szállásföldjeiket, s ezek közepén építették fel faluszerûen a tavasztól õszig lakott házaikat és a gazdasági épületeket. (Õsztõl tavaszig városi házaikban éltek.) Ez a települési mód az alapja a ma is meglévõ bokortanyáknak. A földet mûvelõ, állatokat tartó, s mindezt nagy kedvvel és lelkesedéssel végzõ tirpákokat így jellemezte a város írója, Krúdy Gyula: „Cifra, büszke tirpákok hajtották (itt) gyönyörû méneseiket." A Nyíregyházán megtelepített lakosság evangélikus vallását elõbb a Károlyiak által átengedett gazdasági épületben gyakorolta, majd 1784 és 1786 között nagy kõtemplomot emelt Istene dicsõségére. A szent helyet Juseppe Április olasz építész tervezet késõbarokk stílusban, építette Kriechbaum Ignác. 1885-ben neoreneszánsz részletekkel egészítették ki, 1928-ban pedig a fõbejárat fölé 12 harangból álló sorozatot szereltek fel.

Fotók a kegytárgyakról